Kérdése van? Ingyenes zöld számunk: 06/80 980-045 info@hsakft.hu

„Szükségem volt rá, hogy ott álltak mellettem”

Hozzáadva: 2019-03-22

Hiszünk abban, hogy ha korrekt a kapcsolat, akkor a munkavállaló jobban teljesít, a munkaadó hálás, és végül mindkét fél elégedett. Közvetítőként igyekszünk példát mutatni ebben, ezért életre hívtuk a „Hónap példaképe” programunkat. Hónapról hónapra elismerünk egy a HSA-n keresztül dolgozó, kiemelkedő hozzáállású munkavállalót. Február példaképe: Seres Zoltán.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt kezdett el dolgozni Seres Zoltán a debreceni Manz Hungary Gépgyártó Kft.-nél a HSA-n keresztül, hiszen tavaly március 23-án volt az első munkanapja. Azóta is olyan jól végzi a munkáját, hogy rá esett a választásunk a Hónap példaképe díj kapcsán. „Nagyon megbízható munkaerő, igazolatlan hiányzása egyáltalán nincsen, és a kölcsönvevő cégnél is maximálisan elégedettek a teljesítményével” – indokolta a döntést Miksó Zoltán, a HSA debreceni projektvezetője.

A gyárlátogatás után eldöntötte, kell neki a munka

Nem egyoldalú az elégedettség, ugyanis a díj átvételekor Seres Zoltán is hangsúlyozta, hogy milyen jól érzi magát a munkahelyén. Már a kezdetektől fogva tudta, hogy a HSA-nál megtalálta a számításait. „Az interneten kerestem állást, és egyszer csak felhívott Miksó Zoltán. Elmentem az állásinterjúra, aztán elkísért egy gyárlátogatásra. Megnézhettem mindent, egy kishölgy körbekísért az épületben, majd a dolgozók megmutatták, hogy pontosan mi lenne a feladatom. Ezután hamar eldöntöttem, hogy elfogadom az állásajánlatot, mondhatni simán ment minden” – emlékezett vissza a kapcsolat kezdetére a Hónap példaképe. Feladatai közé tartozik, hogy a gyár fémalapanyagait, jellemzően alumínium- és vaslemezeket előkészítsen festésre, azaz csiszolja, glettelje, lemossa azokat. „Az előző munkahelyemen egész nap cipekednem kellett, ami nagyon megterhelő volt. Ehhez képest fizikailag a mostani munkám nagy könnyebbséget jelent. Azt szeretem a legjobban benne, hogy bírom erővel, és mindent meg tudok csinálni, amit kérnek tőlem. Nincsenek igazán nehéz feladatok, de ha meg mégis van valami bonyolultabb, azt mindig megoldjuk közösen a munkatársakkal” – árulta el Seres Zoltán.

Öt gyermek édesapja, öt kilós hal a rekordja

Jellemzően délelőttös műszakban dolgozik, de ha van rá lehetőség, lelkesen vállalja el a délutáni beosztást is. Az sem tántorítja el a munkától, hogy bocskaikerti lakhelyétől távolsági és debreceni helyijáratos buszokat is igénybe kell vennie a bejutáshoz. „Reggel általában 25 perc alatt odaérek a munkahelyemre, de a délutáni csúcsforgalomban a hazaút 40 perc is megvan. Ez azonban nekem nem jelent akadályt – erősítette meg Seres Zoltán, aki azt is elárulta, hogy öt gyermek édesapja, bár a „gyermek” szó ebben az esetben atyai túlzás, hiszen négyen már független felnőttek, nem is élnek már a szülőkkel. – Hamarosan a legkisebb is eléri azt a kort, hogy kirepül.” Ha már a jövőbe nézünk, egy napon talán régi hobbijához, a horgászathoz is visszatérhet a Hónap példaképe, amelyet az élet kihívásai miatt hagyott abba évekkel ezelőtt. „Megnyugtatott, hogy a csendes tó partján horgásztam. Nem sporthorgász voltam, nem a nagy fogásokért csináltam, a legnagyobb zsákmányom sem volt olyan nagy, öt kilós lehetett. Egyszer egy nap összesen húsz kilót fogtam ki kisebb halakból, az volt a rekordom” – tudtuk meg tőle.

Jóleső meglepetés volt a Hónap példaképe díj

Nem tagadja, hogy a Hónap példaképe díjjal alaposan meglepte őt a HSA, egyáltalán nem számított effajta elismerésre. „Tavaly azt sem gondoltam volna, hogy kapok majd év végi bónusz, mégis kaptam. Most pedig ez a díj ugyanúgy nagy meglepetés volt. Mit is mondhatnék rá, jól esett” – fogalmazott. Ahhoz is ragaszkodott, hogy tolmácsoljuk köszönetnyilvánítását projektvezetőnknek, Miksó Zoltánnak, akivel kezdődött a kapcsolata a HSA-nál, és akitől a Hónap példaképe elismerést is átvette debreceni irodánkban. „Amikor elkezdtem dolgozni a Manznál, az első két hétben folyamatosan ott volt velem, és mindenben segítette a beilleszkedésemet. Volt egy-két olyan eset, amikor erre szükségem is volt, mert még nem igazodtam ki olyan jól a rendszerben, és ilyenkor ő intézkedett az ügyemben. Azóta is bármikor számíthatok rá, bármilyen munkahelyi kérdésem van, hívhatom és eddig mindent megoldott nekem. Ezért is szeretném most megköszönni neki a támogatását” – zárta szavait Seres Zoltán. Mi pedig büszkék vagyunk, mert a HSA alapvető filozófiája éppen az, hogy szoros személyes kapcsolatot ápolunk a munkavállalóinkkal, akik ugyan partnereinknek dolgoznak, de mi meg értük dolgozunk.

Bejelentkezés

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Elfelejtett jelszó

Állás keresés

Részletes álláskereső